Zene, írás, én aki vagyok...

A Mugophone Records története (nagy vonalakban)

2020. február 24. 13:48 - O.Steel

Egy ember, aki előtt illik levenni minden kalapot!

A következő forgatókönyv ismerős lesz nagyjából mindenkinek. Adott egy kiégett sivatag, még a szél is csak néha fúj, mert túl dög hozzá, a nap szinte kiéget mindent, az élet létezésében való reménykedés is extra luxusnak számít.  Aztán hírtelen mégis csak egy kis paradicsomra, mondjuk úgy, hogy oázisra akadunk a nagy semmi közepén... olipihen.jpg

(itt már rátaláltam az oázisra)

Láttatok ti is már ilyen filmeket, biztos vagyok benne... A hely, és az ember akiről ma mesélek nektek, nem filmbeli, ez valóság, sőt nem is kell több ezer kilóméterre hajózni, vagy repülni sem.  Egy olyan itteni városról van szó, ahol az emberek fő célja nem az alkotás, a gyarapítás, az érték létrehozás. Az elmesélt infók szerint itt leginkább csak úgy tengődnek egyik napról a másikra. Inkább boldogítják magukat valami innivalóval, miközben a hátuk mögött eldobott pördülő üvegekkel párhuzamban az évek is pörögnek mögöttük, de ez őket kicsit sem hozza lázba.
Jól van, nem nyúzom tovább a... Rátérek a lényegre. 
Hol volt, hol nem volt, egyszer csak összegyűlt annyi saját dalunk és feldolgozásunk, hogy szívesen adtuk volna fejünket valami studiózásra. Mi zöldfülüek, nem mertünk belecsapni a forró lecsóba, tapasztalat és anyagi hiányában.  Igazából nem tudom, hogy, mert nem fogtuk ki a " három kívánságos" aranyhalat, de rátaláltunk erre a Csodaemberre, aki eddigi zenés projektjeinket  támogatta úgy  biztató szóval, mint tettel.

62339113_445640006221242_2626896139621761024_n.jpg

A Csodaember igazi neve Muzsi Attila.  Attila  életében  már sokat tapasztalt, hallgatjuk is tágra nyílt fülekkel valahányszor egy-egy sztorit előad nekünk múltjából, mert abból csak tanulni lehet. Egykor ő is zenész szeretett volna lenni, de valahogy túl sok akadály gördült eléje, amit nem mindig volt ereje és lelki ereje leküzdeni. Legyünk őszinték: a kamaszkor hamar elmúlik, az embernek meg nagy döntéseket kell hozni azzal kapcsolatban, hogy szembemegy a rendszerrel és azt csinálja, ami élete vágya (feladva minden mást), vagy meghozza  a  másik fajta áldozatot azzal, hogy szíve vágyát feladja és elkezd felnőttként viselkedni, betartva a szabálykönyv legtöbb bekezdédését.
studio_1.jpg(minden egyes kis darabka hozzátesz egy szót a  történethez)


Attillának fel kellett adnia zenei karrierjét, talán áttérve a művészet egy másik dimenziójába. Amiben még jeleskedik, arra is igazán felnézhetünk. Időközben asztalos lett, felvásárolta egy csirkefarm óriási csarnokát. Ebben az épületben lakást rendezett be (elképesztő igényességgel), óriási műhelyt alakított ki magának. Az egyetlen bökkenő a bejegyzés elején felvázolt problámákba való ütközés volt. Nem igazán talált olyan embereket akik szeretnek dolgozni. Elmondása szerint a  környezetében ha kikerül egy valamire való ember, az pakolja a táskáját külföldre költözik. Őt ez sem tántorította el, műhelyében kisebb-nagyobb csodákat hoz létre, sokszor nem is akármilyen kispályás megrendelőknek. Néha el-el gyengül a mindennapok során, hiszen ez a fajta munka nem holmi aktatologatás, egyforma arányban veszi igénybe a szellemi és a fizikai erőt is. Ezekben az időkben ceruzát ragad és olyan  iróniával átitatott karikatúrákat rajzol az életről, hogy az téged is megmosolyogtat, ha rákeresel blogjára, mert, hogy azt is ír. blogja.jpg
(Attila blogja)


Pár éve, egy napon úgy ébredt, hogy azért még sem hagyná elvarratlanul azt a bizonyos zenei szálat. Szerszámokat ragadott és megépítette saját, házi studióját. Ezután ismretük meg őt, amikor beléptünk két keze által alkotott birodalmába, csak ámultunk és bámultunk.65605821_445640632887846_41938448679960576_n.jpg

(Attila és a srácok épp a dalokon dolgoznak)

Ebben a tündérmesében csak az a bökkenő, hogy környezetében nincs egy olyan lélek, aki értékelni tudá ezt az egészet. Ezért is döntöttem, úgy hogy megosztom veletek történetét (legalább is belőle egy töredéket). 
Bevallom első alkalommal elkerekedtek szemeim, amikor megérkezdve hozzá a csirkefarmokon átcikázva megérkeztünk az ő épületéhez. Persze ennek már jó pár éve. Azóta saját útat és bejáratot épített magának, külön szakadva a farmtól.  Most ez egy olyan hely az életemben, ahová mindig szívesen visszatérek, amikor csak alkalom adódik rá. Eddig minden alkalommal fájdalmasan vettünk búcsút Attillától, miközben integetve kihajtottunk udvaráról, elszakadva a határokat nem ismerő jóindulattól, meg a lelket gyógyító csendtől, ami az olykor zajos kis studiót gyűrűként öleli körbe.

87119288_2666839813365682_3879652419562373120_n.jpg
   (a helyszín Attila konyhája, épp a dobosunkat próbáljuk bevezetni a zacskós leves titkos rejtelmeibe)

2 komment

Maros-parti kaland: A fenébe is! Csak én várom ennyire a tavaszt?!

2020. január 26. 17:06 - O.Steel

Na igen, a tavasz egyik évszak a négy közül. Van aki szereti, van aki nem  (ilyen embert én személy szerint nem is ismerkek). Vannak a földnek olyan zugai, ahol nincs is tavasz. Ilyenkor újraéled a természet, kizöldülnek a fák, bláblá... blog.jpg
Nem szeretném, hogy úgy érezzétek, valami tanulmányt készültök olvasni, vagy, hogy  épp a Wikipédia sorai közé tévedtetek valahogy. Hogy ki hogyan érez a tavasszal kapcsolatban, az ő személyes baja. Én azt fogom leírni nektek, hogy rám milyen hatással vannak az említett évszak kezdő akkorjai.
Induljunk a végétől, ahhoz, hogy kiköthessünk az elején. Az ősszel semmi bajom, sőt kifejezetten imádom, a színeiért meg egyszerűen oda és vissza vagyok. De abban a pillanatban amikor lehulltak az utolsó falevelek és a hőmérő   higanyszála a pokol mélyére csúszik, rajtam valamiféle legyőzhetetlen depreszzió kezd el uralkoni A pocsolyák szépen lassan befagynak, a kint töltött idő meg  nem okoz semmilyen bologságot, sőt igyekszem leginkább az ablakból megfigyelni a kinti helyzetet, változást remélve. Na ez az a periódus, amikortól türlemetlenül a kezemben szorongatom a tavasz belépőjét, türelmetlenül várva arra, hogy megérkezzen és kezébe adhassam.  20200125_144811.jpg

Basszus, azt hiszem ismét kezdtem elkanyarodni a célnak kitűzött témámtól. Azt szerettem volna elujságolni, hogy tegnap úgy éreztem, hogy hamarosan lehetőségem nyílik átadni a reményeimet őrző belépőt az új  kezdetnek, vagyis a tavasznak.
Vannak emberek akik szilveszterkor, vagy csak úgy az év utolsó napjaiban listákat irogatnak és fogadalmakat tesznek maguknak, ünnepéljesen lekörmölve naplójuk valmelyik szögletébe, annak a felismerésnek következményeként, hogy januárban előttük lesz a tiszta lap és minden előlről kezdődik, vadi új énekkel és lehetőségekkel. 

Nálam ez a tiszta lap valahogy tavasz környékén kerül elém. Addig úgy érzem, hogy zombiként vegetálok, csak úgy vagyok.
Tegnap kimentünk sétálni. Igazából már ahogy kiléptünk a  lépcsőházból megéreztem valami tavaszost a  levegőben. Aztán, ahogy haladtunk a blokkok közt boldogan tapasztaltam, hogy elkezdett olvadni az a gonosz fehérség, amivel nekem eddig soha nem sikerült megbarátkoznom ( a téli sportok kedvelői most valószínűleg csúnyán néznének/néznek rám). Azt is mondhatnám, hogy hét ágra sütött a nap, de igazából nem is számoltam. :)

20200125_144728-tile.jpg
Úgy döntöttünk, hogy  a Maros-part fele vesszük az irányt. Az északosabb olalon ugyan még két pofa korcsolyázott, de a másik oldalon egy teljes kacsa sereg úszkált körbe-körbe valami téplálék reményében. 
Egész barátságosnak tűntek. Sőt a "helyzet" is egészen barátságosnak tűnt: miközben bámészkodtunk a plusz hőmérsékletben, hátunkat az ébredező nap melegítette, feltöltve minket energiával. Sőt annyira oda voltunk a felfedezéstől, hogy úgy döntöttünk meghívjuk ebére a kacsabandát.  Visszaszaladtunk a lenti kisboltba valami morzsálnivalót bezsebelni.  Végül bedobáltunk nekik egy egész kenyeret. Na jól van, bevallom, mi is megkóstoltuk, a friss levegő valahogy meghozta az étvágyunkat. 

20200125_150123-tile.jpg


Úgy érzem lassan előhúzhatom azt a fehérlapot, felfirkálva rá a 2020-ra kitűzött terveket, amik még csak fejben lebegtek eddig. Jó, tisztában vagyok vele, hogy január végén  még eléggé beteges ennyire várni a tavaszt, de miért ne tenném? Ha a boldogságom mégis  túl korai, s csalódnom kell megérzésemben, legfejjebb pár héttel tovább szemlélődök az ablak belső oldaláról... :)

64324240_438121470306429_1068416073142894592_n.jpg

Szólj hozzá!

Milyen érzés amikor mindenki téged ünnepel, ha érted ég a tűz?(szó szerint)

2020. január 10. 11:30 - O.Steel

Korondi bemutatóm: miben volt más mint máshol?

 Az embert ünneplik a keresztelőjén, csak még nem tud róla. Aztán mikor leérettségizik, elballag, előléptetik és  a többi. Ünnepeltek már fellépések után is, csak engem és a zenekart is. Mondhatom van némi élményem elraktározva ebben a kategóriában, de amiről ma írok az mégis teljesen más.

Megboldogult tinikoromban (azt hiszem nem csak én követtem el ilyensmit), rákattantam a csajos filmekre. A tipikus kisvárosi lány lehorgonyoz egy nagyvárosban, az álmait vadászva. A tipikus hősnő, a tipikus történetekben rengeteg akadályt küzd le: dolgozik, harcol azért, amit kitűzött célnak.

A rengeteg álomvadász sztori közt akadt olyan is, amiben épp írói pályára lépne a kisvárosi lány. Miután megmászta a hegyeket és végigbotorkált a  sűrű erdő összes "gyökerén", a szemek könnyekkel telnek meg, mindenki újong és megtartják a jól megérdemelt bemutatót, bulit, vagy bármit ami megfelel "hepiendnek". A siker teljes, mindenki jókívánságokat szór a fejére, majd halálra ölelgetik. Akkoriban a barátnőimmel csak álmodoztunk ezekről a pillanatokról, majd legyintettünk: “Áh, ilyen csak a filmekben van!”


blogra_1_1.jpg

 

Tapasztalatok az otthoni bemutatómról:
Eljött a pillanat, amikor hírtelen én lettem a lány a tévében. Napokig izgultam, hogy vajon mi lesz?
1.Még sosem olvastam fel közönség előtt, plane nem  a saját írásomat   ( persze bátorítottak mások, hogy kábé ugyanaz, mint amikor előadod a saját dalodat közönség előtt, de nem, nem ilyen volt)
2.Attól tartottam, hogy nem gyülnek be az emberek, de nem volt gond ezzel sem.
3.Aztán az riasztott, hogy mindenkit ismerek a részvevők közül, hogy talán majd ez okoz lámpalázat, de igazából pont ez adott erőt.
4. Egy olyan helyet néztem ki, ahol azelőtt még sosem jártam, nem tudtam milyen, kik látogatják, hogy mennyire barátságos, mennyire népszerű, ebben is csak pozitivan csalódtam.
5.A felolvasás miatti izgulás mellé betársult az is, hogy görcsöljek a két dal miatt, amit előadni készültem. Régen álltam ki akusztikusan, egy szál gitárkísérettel, de ez is jó érzésekkel töltött el, picit visszavitt úgymond a "Stonecrops gyökerekhez".

blog2.jpg
 (egyik barátnőm által készített kép, miközben a Sóvidék tv egyik műsorában vallattak)

Na igen, ne kanyarodjunk el túlságosan az eredeti témától. Az ünneplésről, az ünneplés érzéséről akartam mesélni nektek. A bemutató elején borzalmasan izgultam, így utólag be merem vallani. Aztán pár mondat után fellazultunk és annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy az elénk tett borocskából is elfelejtettünk kortyolni, amit a későbbiekben természetesen pótoltunk. :)
Picit aggódtam abban a szakaszban, amikor a közönségé volt a szó, azaz amikor kérdezniük kellett volna, de maradt a kínos csend. A későbbiekben kiderült, hogy csak azért nem kérdeztek, mert túl ügyes volt a beszélgető társam. Bármilyen kérdés merült fel bennük, Mónika már feltette nekem. Ezt utólag árulták el, már sokkal lazább hangulatban, a számomra szervezett meglepetés ünnepségen.

80237017_1243647985818356_8536810158695645184_o.jpg (épp egyik dalunkat adjuk elő)

Jól esett, hogy ott volt velem mindenki aki fontos volt számomra. A családom, a barátaim, a kiadóm. Rengetegen örökítették meg a pillanatot képeken és videókban, nem csak nekem, hanem saját maguknak is. Amikor sorbanáltak, könyvvásárlás és dedikálás céljából, a szívverésem kétszeresére gyorsult és a jólkigondolt aláírásom remegő vonalakká változott bármennyire is próbálkoztam irányítani. Mindenki kedvességet és energiát küldött felém. Az esemény vége fele láttam, hogy apum eltűnt, anyum meg stresszesebb alakot kezdett felvenni. Ahogy hazaértünk kiderült miért is. Az összes vendég nálunk kötött ki az udvaron. 
Igazából csakakkor ébredtem rá, hogy ők mennyire  készültek erre a napra. Kidíszítették fényfűzérekkel az udvart, apu tábortüzet rakott. Az emberek körbeállták a tüzet, aztán bent a nappaliban, már kellően ellazulva, mit sem sejtve semmiről, valami dobszót hallottam az udvarról, kiindultam megnézni mi az, viccesen megjegyezve, hogy "csaknem valami szertartás?"
Pontosan az volt. Egy férfi érkezett három gyerekkel, dobokkal, kürttel, talpig bőrben és bundában. Valamiféle áldást  kért a fentiektől, emlékeztetve minket gyökereinkre, aztán a tűz megvilágította az egybegyültek arcát, az enyémet is. Azok az emberek miattam voltak ott, engem ünnepeltek, minél nagyobb és melegebb lett a tűz, annál inkább rázott a hideg. A tűzpattogás, az elkattant fotók és az újra elhangzott dícséretek közt ráébredtem, hogy a filmek életrekelhetnek, bármilyen nehéz is, be kell vallanunk, hogy semmi sem lehetetlen. Ott akkor abban a pillanatban úgy éreztem, hogy kellő erőt és motivációt szívtam magamba egy újabb évhez, egy újabb fejezethez.
Köszönöm, a támogatást, az ajándékokat, meg, hogy vagytok nekem!

tuz1-tile.jpg (a tűz, ami értem lobogott)

Szólj hozzá!

7. Siculus Fesztivál: ahogy én láttam

2019. szeptember 11. 17:09 - O.Steel

Mi az a Siculus Fesztivál?

Idén történt meg a 7. Siculus Fesztivál. Azt, hogy ki indította el, vagy, hogy ki élesztette újra nem fogom leírni nektek. Erről rengeteg cikk, bejegyzés született már. Sőt, ha nincs kedvetek olvasni, tévéműsor is készült róla. 

20190907_194337.jpg

Nagy fejlődés az eltelt egy  év alatt
Volt szerencsénk részt venni a  6. fesztiválon is, így van némi tapaszalatom összehasonlítani a tavaj történteket az idéniekkel. Már első óriási lépésként megemlíteném a kocsma méretű fesztivál "szabadtéri színpadossá" fejlődését. Rengeteget dobott a  rendezvényen ez a lépés. Elsősorban maga a hangulat, az energia, ami egy színpadban létezik, ami képes feltölteni, véleményem szerint bármilyen zenekart. Aztán ehhez kapcsolódik a közönség kérdése is. Így megnyílvánulva A Siculus sokkal több embert, közönséget képes bevonzani, mint tavaj. Ha épp munkából jön, ha épp kiviszi sétálni a kutyát, ha csak bármi nem hétköznapira vágyik, nagyobb valószínűséggel áll meg az emberekkel tele téren, minthogy gátlásait leküzdve belépjen egy kocsmába.

70239939_739058269852762_9124752617006694400_n.jpg

Miben különbözik a Siculus Fesztivál a  többi magyar fesztiváltól? (Vibe, Duble Rise stb...)
Igen, amikor arról álmodozom, hogy milyen jó lenne minél több magyar fesztivál rendezvény itt Erdélyben is, többször megtörténik, hogy oldalba böknek és elkezdik sorolgatni, hogy mennyi van belőle... 
Igen, ha azt vesszük van is, de a Siculus valamiben mégis másabb. A fesztivál fő célja az erdélyi magyar zenekarok támogatása. A szervezők elmondása szerint a határon túlról is jelentkezett három zenekar. Hűnek maradva az eredeti forgatókönyvhöz, visszautasították a  zenekarokat, arra hivatkozva, hogy ez a fesztivál az erdélyi magyar zenekarokat szeretné támogatni. Ez nagyszerű dolog, tudva, hogy Erdélyben nem sok esély akad a zenélnivágyóknak, hogy megmutathassák magukat.
Vendégszeretet a  Siculuson
Már érkezésünk előtt ránkcsörgött "valaki". Szépen bemutatkozott és elmondta, hogy az előttünk álló három napban ő lesz az aki kalauzol minket és segít kérdéseink megválaszolásában. Nem sokkal később kiderült, hogy minden zenekar kapott egy ilyen önkéntest a boldoguláshoz. Egy nappal később, először poénból, majd reflexszerűen "Mentor / Mentoranyu"-nak szólítottuk a mellénk kijelölt  kiscsajt. Bármilyen óhajunk, sóhajunk merült fel a legnagyobb önzetlenséggel próbálta megoldani azt.

screenshot_20190911-163943-tile.jpg

Minden városba kellene egy ilyen csapat!
Miután lepakoltunk, átadták alvóhelyünk és átöltöztünk, kimerészkedtünk a Márton Áron térre, ahol a legtöbb akció történt.  Elsőként felfedeztük a  tér végében a színpadot, a backstage sátrat, a zsűrik sátrát, az asztalokat és padokat, amiket a színpad két oldalán helyeztek el. Aztán tovább merészkedve, feltűnt a többi sátor. Nem egy megszokott hétköznapi sörfesztivál helyszínét láttuk magunk előtt. A sátrak "falára" az előző rendezvényekről készült képeket ragasztották, beerpong sátor, gyereksátor.... Úgy hiszem a rendezők arra törekedtek, hogy bármelyik korosztály megtalálja a kedvére való időtöltést a fesztivál helyszínén.
Nem kellett nagyot vizsgálódnom ahhoz, hogy kiérezzem az egészből a fiatalos lendületet. A sátrakat, igazából az egész teret égősorok díszítették, a padokon székpárnák voltak, az asztalokra virággal töltött vázák kerültek.  Ugyanez a fiatalos energia érzödött a  fesztivál előtt létrehozott és megosztott posztokban, amik fascebookon és isntagramon jelentek meg. Az ember lánya enegria bevetés nélkül követhette a szervezéssel kapcsolatos lépéseket, híreket, illetve a  programot. 

fb_img_1568211011012-tile.jpg
"Siculus történelem"
A dokumentáció sem maradt el.  A rengeteg fotós mellett, akik igyekeztek elkapni minden pillanatot az utókor számára, a helyszínen volt a Román Televízió Magyar Adása is. Aki bánkódik, hogy lemaradt a  a történelmi pillanatokról, az picit fellélegezhet, ugyanis a tévé műsort fog készíteni a felvett anyagból. Ha nem is teljesen, részben újraélhetőek lesznek a történtek.

fb_img_1568211030521.jpg
Verseny?
A kérdés, ami mindenkit foglalkoztat: Na és ki nyert? Mindenki nyert aki ott volt! Én személy szerint senkit nem tekintek győztesnek, több okból is: Nem vagyunk egyformák, nem egyforma zenét játszunk, ezt egyszerűen nem lehet minősíteni igazságosan. Olyan, mintha érzéseket kellene rangsorolni. Ahhoz, hogy kategóriákra bontsuk az egészet, műfajokba soroljuk a bandákat, több jelentkezőre lenne szükség, talán még akkor sem sikerülne. Idén is jelentkezett több "egyforma" zenekar is (akik hűen követik a "bagosi vonalat"), bár nagyjából minden műfaj felvonult a hip hoptól egészen a metálig. Aztán ott vannak a zsűrik. Ki milyen? Ki milyen generációhoz tartozik? Mi tetszik neki? Melyik műfaj a gyengéje? Mi az amivel szemben elfogult? Ki az akinek mindenképp nyernie kell?  Mi van az ők fejükben? 
Már indulás előtt kijelentettem, hogy nem tekintek versenyként az eseményre, egyszerűen ott leszünk, megmutatjuk amink van és ami a lényeg: jól érezzük magunkat. Ez meg is történt még így is, hogy az eredmény hidegzuhanyként ért. :) 

20190908_181752.jpg

Szólj hozzá!

Első könyvem: miért és hogyan kezdtem el írni?

2019. július 10. 10:54 - O.Steel

A Választott magány születése...

Első firkálmányok
Tinikoromban gyakran írtam kitalált történeteket különböző blogfelületeken, de az csak amolyan fel-fellángolás volt és csak a barátnőim olvasták. Verseket rendszeresen írtam és írok, de a sztori írás picit bonyolultabbnak tűnt számomra. Az olvasás már egészen kiskorom óta életem része volt. Imádtam azonosulni  a szereplőkkel, bár ha a sztori nem úgy ért véget, ahogy reméltem, szívesen elképzeltem, hogy mi lenne, ha én folytathatnám. Az olvasás mellett imádom a sorozatokat, többféle kategóriában, azt hiszem érezhető is a sorok közt. :) 

Első megírt fejezetek
Az egyetemi évek alatt sokat buszoztam, gyakran ütöttem el az időt valamilyen olvasmánnyal (bár nem csak a buszon). Volt alkalmam eddigi életem során rengeteg érzést megtapasztalni: halálfélelem, valaki hiánya, ragaszkodás valakihez, kudarctól való félelem, szakítani akarás a múltal, felejtés, emlékezés, alkotni akarás, lázadás, tagadás, menekülni akarás, szeretet, gyülölet, Önmagam keresése, szégyen stb...
Egy adott ponton túl sok minden forgolódott a felyemben, így elhatároztam, hogy hozzálátok egy saját sztori megírásához: valamihez, amiben én döntök, teljesen az én kezemben van az irányítás. Én dönthettem el ki hogy nézzen ki, ki mit érezzen, ki legyen a jó és ki legyen a rossz,ez valami leírhatatlan érzés (istent játszani).

A szereplők ismerőseimmé válhatnak...
Amennyire könnyűnek hangzik a dolog, pont annyira nehéz. A szereplők esetenként képesek olyannyira a szívemhez nőni, hogy képtelen vagyok megválni tőlük, illetve rossz tulajdonságokkal felruházni őket, mintha visszanéznének a betűk közül és számonkérnének egy-egy döntésem miatt: "Ez most komoly?"

Bob Dylan juttatott el a  Bookman Kiadóhoz!
Szó szerint, a jó öreg Bob terelt a könyvkiadás útjára. Egy Bob Dylan dalszöveges könyvet szerettünk volna megvásárolni, amikor útunk Mátyás Leventéhez vezetett. Szó szót hozzott elő. Elmondta, hogy ő miben is utazik. Nekem meg beugrott, hogy van a gépemen valahol, pár fejezet elindítva, ami befejezére vár. Szembejött velem a motiváció! Elküldtem a meglévő anyagot, aztán biztatás következtében befejeztem a történetet. Bár nem egészen, az igazi bonyodalom azt hiszem, hogy a második részben következik.   Elkészült a sztori, a borító és megszületett a Választott magány. Az érzés, amikor végre kézzel fogható formában, a kezemben tarthattam a saját könyvemet az valami földöntúli... 

blogra_2.jpg

 

 

1 komment

Mikrofon történet :)

2019. április 29. 09:47 - O.Steel

Miért személyreszabott a mikrofonom is?

Már egészen kiskoromban kialakult bennem az az igény, hogy legyek más, legyek másabb, mint más. Ez a másnak lenni akarás először az öltözködés területén bontogatta szárnyait, aztán szép lassan az életem minden kis pillanatába belopta magát. Ha észrevettem, hogy valamelyik barátnőm,ismerősöm ugyanolyan gatyában jön szembe velem az utcán, képes voltam teljesen átszabatni, vagy valamilyen extrákkal teletűzdelni csak, hogy ne legyen ugyan olyan. Így voltam hajlandó bevállalni már egészen korán a környezetemnek teljesen idegen frizurákat, ruhadarabokat, illetve zenei műfajokat. 
Ebben a bejegyzésben nem a tinikorom szárnyfeszegetéseit szeretném témázni, hanem ezt a megkülönböztethetőséget, amit átvittem a zenébe is, azaz jöjjön a mikrofonok saját köntösbe bújtatása! oli_steel_blog.jpg
 

Az első mikrofonomat körülbelül 15-16 évesen kaptam a szüleimtől. Rengeteget használtam, először szólóban, amikor legtöbbet otthon gyakoroltam a szobámban, szegény otthoniak türelmét feszegetve.
Aztán, amikor elkezdődött a bandás élet, akkor hetente, vagy hetente többször is bekerült a táskámba, vonszolva magammal akár egész nap is, míg eljutottam próbára. Ezt "szegény" meg is érezte, így helyenként megadta magát, mivel néha zuhant is itt-ott ütött-kopottá vált. Ezzel nem is lett volna gond, hiszen szeretjük amin látszik, hogy régi, ami nagyon történetszagú, csak, hogy sokszor tapasztaltam, hogy több helyen van ilyen mikrofon és a koncertes kavarodások alkalmával sokszor elkeveredik. Ekkor jött az első kisérlet, mivel kéznél volt pár körömlakk és a párducos, leopárdos minták akkoriban hódítottak nálam is: bemázoltam csak úgy, ott helyben, a reggeli kávém mellett, mélyebb gondolkodás nélkül. :) olisteel_mic1.jpg

A második, a jelenlegi mikrofonomat úgymond egy versenyen nyertük a zenekarral, azaz kaptunk egy utalványt egy zeneboltba, amit levásárolhattunk, az én választásom egy SHURE SM58-ra esett.  Ebben az esetben másképp történt, már előre tudtam, hogy ahogy a kezembe kerül változásokon fog átesni. 
Nála már picit feljebb tettem a lécet, elvittem gravíoztatni, így került rá a nevem. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudni fogja, hogy ő az enyém. :)

 oli_steel_mic2.jpg

2 komment

Újra blogolok!

2019. április 26. 11:44 - O.Steel

Mindenről írni fogok, ami foglalkoztat...

 

 

Hú! Hát nem is tudom mikor volt az, amikor én legutóbb blogoltam. Talán az egyetemen,  valami kötelező akció keretein belül. Ez most tényleg nincs rámkényszerítve. :)  Egyszerűen csak azt vettem észre, hogy időközben sok fele hajlottam, azaz rengeteg oldalam van, ezek közt jó és rossz is. Sajnos azt tapasztalom, hogy az emberek akik körülvesznek nem is ismernek igazán, de nem hibáztatom őket... hogy is tehetném?! Hiszen vannak pillanatok, amikor megállok és én is felteszem magamnak a kérdést: "Ki vagyok én?
A válasz: sok mindenki.
A blog segítségével szeretném ezeket a szeletkéket feltálalni elsősorban magamnak, meg bárkinek aki kiváncsi a bennem megbújó személyiségekre. :)
El kell mondanom, bevallanom magamnak is, hogy az utóbbi időben eléggé sok mindenhez kapok. Regényeket írok, hol motiváltan, hol ihletet vesztve. Írok saját dalokat, zenekarban éneklek, próbákra járok. Verseket is írok, bár mostanában inkább dalszövegekben fejezem ki magamat. Nem régiben elindítottam egy saját vállalkozást, amiről egyelőre nem számolnék be:) Néha előbújik a csajos oldalam, képes vagyok órákat eltölteni a "krémmánián" a legmegfelelőbb parfüm, vagy bármilyen más kozmetikum kiválasztásakor.... a lista nagyon hosszú..

Tehát, mondhatom, hogy rengeteg dolog érdekel és rengeteg dolgot szeretnék egyszerre csinálni, még akkor is ha olykor túl kevés vagyok hozzá!

blogkep.JPG

 

Szólj hozzá!
Címkék: blogolok